2017. október 7., szombat

A keresések hatása a cégek eredményeire

Véleményem szerint egyes cégek bevételeire, eredményére következtethetünk ha figyeljük azokat keresési trendeket amik a legnagyobb internetes keresőben zajlanak. Ezek alapján is hozhatunk befektetési döntéseket.

A kutatások azt mutatják, hogy internetező korosztály (16-59 éves csoport) közel háromnegyede már tájékozódott az interneten a vásárlói döntésének meghozatala előtt. (Az egy másik érdekes szám, hogy magát a vásárlást is már egyre nagyobb számban a weben hajtják végre a vevők.) Vagyis a legtöbb lehetséges fogyasztó, ügyfél már az interneten végez előzetes kutatást. (Itt annak a hatását nem is veszem figyelembe, hogy az ügyesebb cégek ezek után már érdeklődésen alapuló hirdetésekkel "bombázza" a potenciális vevőt.)

 De figyelhetjük a vállalkozásokról szóló fórumokat, vevői visszajelzéseket is. Vagyis a digitális térben olyan információk tömege keletkezik amik segítségével következtethetünk a jövőbeli árfolyammozgásokra, céges eredményekre. A blogomban az engem érdeklő keresési trendekről, internetes folyamatokról fogok beszámolni, ami szerintem egyes tőzsdei cégek eredményére hatással lehet. Néhány posztban arról is fogok írni, hogy honnan és hogyan lehet információkat szerezni. Kérdés, észrevétel és javaslat esetén elérhető vagyok a diagnoweb@gmail.com e-mail címen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése